pillanatot teremtünk

Hedron Entertainment

A HEDRON Entertainment egy átfogó szolgáltatást nyújtó, zenei menedzsment, rendezvényszervezői és filmes tevékenységet végző szolgáltató cég. Zenekarok és zenei projektek átfogó, 360 fokos marketingjét és menedzsmentjét intézzük, koncerteket és élő eseményeket szervezünk. Film- és videogyártó tevékenységünkben videóklipekkel, koncertfelvételekkel, reklámfilmekkel, kis- és nagyjátékfilmek gyártásával is foglalkozunk.

Gundy Kristóf

Alapító, Tulajdonos

Partnerek

Pályáját színészként kezdte, majd a mozgóképes világ felé fordult. 2016-ban szerzett diplomát az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen mozgóképkultúra és médiaismeret szakon. Azóta több, mint húsz videóklip és több kisfilm rendezőjeként, vágójaként vagy producereként dolgozott egy független gyártócég építése közben. 2022-ben az Elfelejtett nemzedék című kisfilmmel producereként többed magával elnyerte a Legjobb Kisfilm díját a Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelyet követően felvételt nyert a Magyar Filmakadémia tagjai közé is.

A népzene és az előadóművészet gyerekkora óta meghatározó része az életének: tekerőn játszik, az Óbudai Népzenei Iskolában tanult, jelenleg a Kismuzsika gyermekprogram állandó zenésze is. Az imPro Schoolban zenei produceri és mixing képzéseken vett részt, valamint saját szerzeményeket is ír.

2022-ben a zeneipar és a menedzsment világa is aktívan bevonzotta – eleinte videóklipes és előadói kapcsolatai révén, majd a Majdnem Híres Rocksuliban szerzett először Könnyűzenei Menedzseri képesítést, majd a Masterclass képzésen fejlesztette tovább a tudását.

Aktív menedzsereként nemcsak a koncertszervezéssel és social média jelenlétekkel foglalkozik, hanem teljes körű produkciós és menedzsment feladatokat lát el. Az elmúlt években több zenekarral is együtt dolgozott, majd megalapította a HEDRON Entertainment Kft-t, amely egy átfogó zenei menedzsment, marketing, social media és mozgóképes szolgáltatásokat nyújtó cég.

2022 és 2024 között egy nonprofit alapítvány elnöke is volt a független filmes közösség támogatására és részt vett egy nemzetközi projektben a Visegrádi Együttműködés keretében.

Lépj velünk kapcsolatba!

Interested in working together? Fill out some info and we will be in touch shortly. We can’t wait to hear from you!